4. fejezet     Az ismeretlen



-Akkor már én is elmondhatom az én kis titkomat...-mondta rejtélyesen .
-Igen?-kérdeztem kíváncsian.
-Én egy tündér vagyok...Emett vérfarkas, Dávid vámpír, de ezt te is tudod...Ja és az egész osztály különleges képességű, de csak a mi osztályunk.
 Ne lepődj meg, ha holnap mindenki elkezd mesélni neked, hogy ki kicsoda.Mert eddig miattad nem beszélhettünk...Na jó éjt!
-Mi???-döbbentem le
-Ja, az egész osztálynak van valami ereje, de az igazgató azt mondta hogy ne sokkoljunk téged ezért ne beszéljük róla...Kíváncsi vagy kinek
mi?-kérdezte mosolyogva
-Igen!-vágtam rá
-Oké! Akkor Dávidot és Emettet tudod, engem is oké Feri dzsín, Gábor ugyan úgy dzsín ,Imre dzsín... Aztán Erik vámpír, Csaba ördög, Attila vérfarkas
Dorián és Balázs démonok és ennyi.Oké én kidőltem!-ahogy ezt ki mondta már aludt is!Így én is kidőltem... Szombat reggel volt így nem mentek suliba
(és haza sem mert csak évente mennek haza egy hónapra) tizenegy körül keltünk fel, és mentünk le reggelizni, de fura módon már nem adtak
reggelit fél tizenkettőkor, fura! Ezért vettünk az automatából kaját. A többi időt beszélgetéssel töltöttem, mindenkivel beszéltem és nagyon szimpatikusok
voltak, már hat óra volt amikor megbeszéltük Dáviddal hogy elmegyünk kajálni az erdőbe...Vadásztunk és mikor vissza felé tartottunk egyszer
csak egy vámpír fogta le Dávidot és engem. Dávidnak egy nagyot vertek a hasába, amitől a földre zuhant, engem meg elvittek, láttam ahogy Dávid feltápászkodik nehezen és megpróbál
futni,de össze esik. Engem bevittek egy háznak a pincéébe... És bedobtak a sarokba, én kivicsorítottam a fogaimat, de nem csináltak semmit, egyszer csak Dávid
áll előttem.
-Nem engedem hogy bántsátok!-mondta kivicsorítva a fogait...
-Nyugi kölyök, nem is őt fogjuk bántani...Hanem először téged!-mondta szórakozottan az egyik öltönyös férfi.
-Azt viszont én nem engedem!-mondtam miközben feltápászkodtam
-Hát kicsi lány ez nem leassz könnyű neked.Mert te fogod megölni a barátocskádat!-mondta az öltönyös férfi
-Ja persze! És hogyan?-mondtam már eléggé idegesen
-Nyugi majd azt mi megoldjuk.De először beszélgessünk!-mondta egy fiú...18 körüli lehetett, nem volt rajta öltöny, csak egy laza ruha.
Egyszóval úgy nézet ki mint egy átlagos fiú.De éreztem hogy több annál...És ez be is bizonyosodott!A fiú egyszer csak ott termett előttem!
-Nem emlékszel rám?-mondta gúnyos vigyora húzva a száját
-Bocsi, de idegesítő emberekre nem emlékszem!-mondtam megondolatlanúl. Hát ja eléggé megondolatlan voltam...A következő pillanatban a fiú a falhoz nyomott..
Dávid már elindult felénk, de lefogták az öltönyös emberek.A fiú oda hajolt a fülemhez és azt súgta bele:
-Nagyon megsértettél kicsi lány...Nem is emlékszel arra az emberre aki ezzé változtatott?-mondta gúnyos vigyorra húzva a száját.Megállt az ereimben a vér.
-T-Te voltál?-mondtam félve
-Igen, én voltam- mondta vigyorogva.
-És mit akarsz tőlem?-kérdeztem egy kicsit bátrabban.
-Tudod te!-mondta
-Tud-Tudni akarod mitől nem lettem gonosz?-kérdeztem alig hallhatóan
-Eltaláltad! De először el kell intézni a barátodat.-mondta Dávid felé fordulva .Viszont most én teremtem a fiú előtt.
-Ha azt hiszed hogy hagyom hogy bántsd, akkor nagyot tévedsz!-mondtam határozottan.
-Ki mondta hogy én fogom bántani?-mondta.Dávid akkor jött rá hogy mire is készül a fiú.
-Timi ne néz bele a szemébe!-mondta. De már késő volt már bele néztem...És a bábja lettem.Akkor jöttem rá hipnotizál!Az öltönyös fickók elengedték Dávidot.
-Timi fogd meg a kést! És öld meg a fiút!-mondta  a átváltoztatóm.
-Dávid FUSS!-mondtam miközben a késsel a kezemben közelítettem hozzá.De Dávidot lefogták az öltönyös fickók már megint.Már Dávid előtt álltam...
-Timi öld meg!-kiáltotta a fiú.A könnyek legördültek az arcomon...És azt mondogattam magamban elég erős vagy hogy ellenállj!
-Timi ellen tudsz állni!-kiáltotta Dávid amikor már emeltem fel a kést...De már késő volt  a kést már meglendítettem...De amikor Dávid szívéhez ért volna, akkor megszorítottam
a kést és a hasamba szúrtam.Összeestem, éreztem hogy a vér lefolyik a kezemről a hideg nedves talajra...A könnyeim csak folytak már alig láttam tőlük.De kitudtam venni még azt
a bizonyos alakot.
-Egyet jegyezz meg te mocsok, engem te soha nem fogsz megtörni!!!-kiáltottam kikelve magamból.
-Francba, túl erős...-mondta a fiú-Kicsi lány te nem is tudod mekkora erő lakozik benned!Öt hét múlva, Péntek tizenháromkor megküzdesz velem...És meglátjuk ki az erősebb!Na, fiúk menjünk!-
kiáltotta.És ekkor ájultam el...

Ui:Komizzatok!
Ja, és bocsi a helyesírásért! :D

Üdv: Kata