10.fejezet  Fájdalom ami nem múlik el...

Már majd nem  utána szóltam, hogy mit képzel, de ez helyett csak elmosolyodtam amit nem tudtam mire vélni.
Lefeküdtem a puha ágyba, és elaludtam.Reggel a szemembe sütő nap keltett fel, megnéztem az időt 9:00...megpróbáltam felkelni, de nem ment.Annyira álmos voltam hogy
egyszerűen nem tudtam felkelni.Ezért azt tettem ami elsőre az eszembe jutott!Levetettem magam az ágyról.Ott feküdtem a földön egy fekete cica nadrágban és egy bő szabású
rock bandás pólóban.Na ja szép látványt nyújthattam...Egyszer csak meghallottam az ajtó nyitódását, Mack állt az ajtóban.Én gyorsan felültem kócos hajjal, belőle pedig kitört
a röhögés!Felpattantam a földről és kitoloncoltam a szobámból.Gyorsan felkaptam egy laza ruhát rendbe hoztam magam végül kimentem a Mackhez aki a falnak dőlve még mindig mosolygott.
-Minek nyitottál be a szobámba?-kérdeztem idegesen
-Hogy lehívjalak reggelizni!-mondta mosolyogva
-Argh...-mondtam-Na akkor megyünk?-kérdeztem duzzogva
-Aha mehetünk!-mondta szórakozottan.Meg reggeliztünk a teraszon.Nagyon sokat beszélgettünk.Igazából nem éreztem hiányt,mint amikor ide hoztak!Éppen egyedül ültem a teraszon,mert Mack elment
teáért, amikor egy személy állt meg előttem!Nem tudtam kivenni az alakját először, a szememet kiégető naptól.De rájöttem...Dávid állt előttem!1 hónap alatt sokat változott...Rövidebb
lett a haja. és izmosabb is lett!
-Szia-mondta dühösen
-Szia te itt?-kérdeztem elkerekedett szemekkel
-Igen itt!De látom feleslegesen jöttem jól elvoltál!-vágta rá gúnyos vigyorral
-Mi?-meredtem rá
-Avval a fiúval.-mondta még mindig gúnyosan.-Tudod mit én inkább megyek is...
-Dávid várj!-kiáltottam-Miért jöttél?-kérdeztem a sírással küszködve
-Hogy haza vigyelek.De te jól elvagy!-mondta haraggal a szemében
-Dávid te-te...-mondtam könnyező szemmel-NEM TUDSZ SEMMIT!!!-kiáltottam rá
-Hát jobb is így, tudod mit Timi?Inkább felejt el!-mondta annyi haraggal és gúnnyal a szemében hogy egy könnycsepp gurult le az arcomról, azt pedig követte a második
azt pedig a többi...Egy szóval megsiratott, az az ember akiről azt hittem sosem lenne rá képes.Vártam azt a pillanatot amikor azt mondja hogy csak vicc volt, és mind kettőnkből kitörik
a röhögés, de nem, nem jött el az a pillanat.Beállt a néma csend...Amikor megszólalt egy hang Mack hangja!
-Tudod haver nem szép dolog megsiratni egy lányt!-mondta fura aggodalommal a hangjában
-Neked ehhez mi közöd?-kérdezte Dávid olyan hangnemmel hogy még engem is kirázott a hideg!
-Mivel ő az én barátnő... barátom!-mondta Mack. Tudtam mit akart mondani, de mivel rám nézet és látta a szomorú tekintetemet, inkább helyesbített.
-Chh.-mondta Dávid gúnyosan.Már nagyon elegem lett belőle 1 hónap telt el...Hogy tud egy ember ennyire megváltozni ennyi idő alatt?-Na én elmegyek sziasztok!Remélem boldog leszel így Timi...
Ne számíts rá hogy vissza jövök még!- mondta és eltűnt.Térdre estem és kitört belőlem a zokogás, én csak azt vettem észre hogy Mack ölel át és azt suttogja a fülembe hogy:
-Ne sírj kérlek nem bírom hogy így látlak!-mondta.És álomba sírtam magam Mack karjában...

      

Ui: Remélem tetszett ez a fejezet! :D

Komizzatok... :D

Üdv: Kata